Kutya, sport, szerelem; Agility

Nagy öröm számunkra, hogy egy interjú keretében kicsit jobban megismerhetjük Fűzi Júliát a MEOESZ Agility Sportbizottság tagját, aki aktív sportolóként mesél nekünk az agility-ről, az életéről és arról, hogyan lesz egy kutyás sportból életforma.

Mindig kutyás voltál?

Az attól függ honnan számoljuk a kutyás létet. Gyerekkoromban a lovakért voltam megbolondulva, de belvárosi kislányként nem sok esélyem volt a lovazásra. Aztán egy vidéki nyaraláson találkoztunk az első kutyánkkal, akit befogadtunk az otthonunkba. Azt hiszem onnantól eldőlt a sorsom. Snufi egy husky-németjuhász keverék kan volt. Fogalma sem volt a városi létről és hogy hogyan kell nomrálisan viselkedni ebben a környezetben. Szóval voltak vele problémák, de azt hiszem, nagyon sokat tanultam tőle akkor, 10 évesen.

Sportoltál is mindig a kutyáddal?

Snufi problémás eb volt, eléggé antiszociális, szóval vele nem jártam még kutyaiskolába, vele nem sportoltam. Viszont elolvastam az akkor elérhető összes kutyakiképzésről szóló könyvet és az ott olvasottak és a saját ötleteim alapján foglalkoztam vele.  Snufit követte még két befogadott kutya, velük már megfordultam a Top Mancson, aztán a Strázsában kötöttem ki. Akkor ott Kivágó Arnoldék tartottak kiképzést, általuk egyenes út vezetett a belgák felé. 14 éves voltam amikor megkaptam az első tervuerenemet akit már kifejezetten agility sportra szántam.

Hogyan kerültél kapcsolatba az agilityvel?

A humán sportok mindig közel álltak hozzám. Bár magamtól sportolni csak az egyetemi éveim alatt kezdtem rendszeresen, mindig nagyon szerettem a testnevelésórákat, bármi jöhetett, én azt nagyon élveztem és sok sikerélményt nyújtott. Az agilityben is az tetszett meg, hogy nemcsak a kutyák imádják csinálni de a gazdinak is komolyan oda kell tennie magát ha eredményes szeretne lenni a pályán. Aztán a kutyákkal való foglalkozás és a sport, illetve mozgás iránti szeretetem egyszer csak összetalálkozott egy budapesti CACIB kiállításon, ahol végignéztem egy agility bemutatót az akkori “nagyokkal”. A mai napig libabőrös leszek ha visszagondolok erre, nagyon nagy élmény volt. A Népstadionban a Körcsarnokban voltak a kutyás bemutatók, dugig volt a csarnok nézőkkel, óriási volt a hangulat. Ilyet azóta is csak a nagy világversenyek döntőjében tapasztaltam. Szóval teljesen magával ragadott az az energia és impulzus, ami ott megérintett. Az agility szerelem volt első látásra, ami azóta is tart.

Mióta űzöd ezt a sportágat?

Lassan 20 éve. Volt jó pár év kihagyás, amikor más irányba haladt az életem, és nem volt lehetőségem agilityzni, de szerencsére ezt az időszakot rég magam mögött hagytam.

Honnan származik ez a sport és mióta örvend itthon ilyen nagy népszerűségnek?

Az agility Angliából származik. Az angoloknak van egy nagy presztizzsel bíró lovas versenye ,az Olympia amit évtizedek óta a mai napig minden évben megrendeznek. A lovas versenyszámok szüneteiben, a program színesítésére szánták a kutyás ügyességi versenyt, ami nagyon népszerűvé vált a szigetországban és villámgyorsan terjedt el a világban. Vannak olyan országok ahol már több tízezer versenyzőt tartanak nyilván, a sport népszerűségét az jelzi talán legjobban, hogy az FCI Világbajnokságra minden évben egyre több ország delegál csapatot, idén rekordszámú, 43 országból érkeztek versenyzők.

Itthon  már több, mint 20 éves múltra tekint vissza az agility. Egy maroknyi kis csapat honosította meg azt amit napjainkban már sok százan űznek. A hivatalosan kiadott teljesítménykönyvek száma lassan ezerhez közelít.

Milyen szintű megmérettetések vannak ebben a sportágban?

Itthon az Országos Bajnokság, és a EO – és VB Válogatók a legnagyobb megmérettetések. Ehhez csatlakozik 2018-ban a Hungarian Open, ami egy kétnapos nemzetközi verseny lesz Székesfehérváron, így hazai pályán versenyzhetünk erős nemzetközi mezőnyben.

Nemzetközi szinten a European Open és az FCI Világbajnokság mondható a legnagyobbnak, de számos nagyon színvonalas kupaversenyt rendeznek Európa-szerte, amelyen indulni szoktunk.

Áltában milyen fajta kutyákkal űzik ezt a sportot, van egyáltalán jelentősége?

Alapvetően minden fajta kutyával lehet agilityzni, bármilyen kutyának nagy örömöt nyújhat a gazdival végzett közös munka és mozgás. A nagyon nagyméretű, vagy súlyos testfelépítésű kutyák azok, akik a fizikai határaik miatt nem igazán tudnak az agilityben magas szintre jutni. Versenyezni is bármilyen kutyával lehet, de a gyakorlatban az látszik hogy a legeredményesebb versenyző mezőny leszűkül azon néhány fajtára, amelyek az évek során a legtehetségesebbnek bizonyultak ebben a sportban.

Milyen eredményeket értél el eddig?

Jelenleg két versenykutyám van, mindkettő Border Collie. Jettel 5 éve versenyzem. 4 European Open-en és 3 Világbajnokságon vettünk részt  válogatott versenyzőként. Tavaly, a spanyolországi VB-n a csapattal nyertünk egy ezüstérmet, idén a cseheknél rendezett VB-n egyéni 12. helyen zártunk, majd novemberben megnyertük az Országos Bajnokságot. Tigi még fiatal, októberben volt 2 éves, de nagyon tehetséges kutya. Vele egy svájci versenyen nyertünk nyáron open futamot (majdnem 200 páros között), illetve idén már bejutottunk OB döntőbe, ami nagy dolog egy ilyen fiatal kutyától.

Van valamilyen távlati célod kitűzve?

Ha célra, mint eredményekre gondolsz, akkor nincs. Az agility egy nagyon dinamikusan fejlődő kutyás sport, én pedig igyekszem képben lenni az akutalitásokkal kapcsolatban. Ezért rengeteg anyagot nézek és olvasok online, és sok külföldi szemináriumra járok. Azt vallom hogy mindenkitől lehet valamit tanulni de talán a cseh – és a német agilityt érzem magamhoz a legközelebb állónak. Nagyon szeretem és elismerem őket, szoktam mondani, hogy szeretnék úgy tudni kutyát képezni mint a csehek, és úgy handlingelni (felvezetni a kutyát a pályán) mint a németek. Ha ez megtörténik, nagy baj már nem érhet. Természetesen fontosak az eredmények is, hiszen a nap végén ezek minősítik az elvégzett munkát. Álszentség lenne azt állítanom hogy ezek nem fontosak számomra de amire koncentrálok az nem az eredmény, hanem a saját –és kutyáim fejlődése, a nap – mint nap elvégzett minőségi munka.

Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy a kutyáim és én is csúcsformában fussunk a fontos versenyeken. Az elmúlt évek tapasztalata alapján eléggé letisztult fogalmam van arról, hogy mivel és hogyan érem ezt el. Ha a felkészülés a tervek szerint sikerül, a jó teljesítmény is jön, vele pedig jönnek a jó eredmények is. Ezért a mindennapi tervszerű felkészülésre koncentrálok, arra hogy ez jól sikerüljön, a versenyeken pedig az a cél, hogy fegyelmezetten végigcsináljam azokat a rutinokat amelyek hozzásegítenek a tőlem és a kutyáktól telhető legjobb teljesítmény leadásához. Az, hogy mindez milyen eredményt hoz, már nem csak rajtam múlik, ezért ezen nem is aggódom túlzottan.

Mióta vagy tagja a Sportbizottságnak, illetve hogyan jött az életedbe ez az egész?

2017 év elején kért fel Tráj Tamás a MEOESZ ASB elnöke, hogy vegyek részt a bizottság munkájában. Nem hivatalosan már tavaly is sok támogatást nyújtottam az ASB-nek, ami így az idei évtől már nem lehetőség hanem feladat és felelősség. Mindig a vágyaim között volt, hogy hozzájáruljak az agility fejlesztéséhez, népszerűsítéséhez. Volt pár év 2010 körül, amikor nem sportkutyáztam aktívan, akkor pl a TF-re jártam sportmenedzsmentet tanulni. Akkor fogalmam sem volt, pontosan mire lesz jó az egész, fogom-e tudni hasznosítani a tanultakat, és ha igen, akkor milyen kontextusban. Most külön öröm, hogy a tanulmányaimat is és az eddigi civil életben szerzett szakmai tapasztalataimat is az agility sport fejlesztésére tudom használni.

Mit csinálsz a magánéletben, mivel foglalkozol?

A szakmai és a magánéletem határai meglehetősen összemosódnak, mert amikor nem a saját kutyáimmal foglalkozom vagy az ASB-s dolgokat csinálom, tulajdonképpen akkor is kutyázom. Vagy agility edzéseket tartok, vagy a saját sportkutyákra specializálódott cégemmel kapcsolatos feladatokat viszem. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, annak ellenére, hogy sokszor érzem komoly kihívásnak azt, hogy a feladataim között megtaláljam az egyensúlyt.  Amit igazán magánéletemnek tekintek, az a családom, igyekszem minél több minőségi időt tölteni a férjemmel és a kislányunkkal.

Please follow and like us:
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük